Egy ház, két anyós.
Vajon mit tesz egy anya, ha lányát az anyósa nyúzza, természetesen ő is oda költözik.
Amikor a lánya elmesélte, hogy az anyósa odaköltözött hozzájuk segíteni, de ettől csak még több dolga lett, Aliz nem sokat gondolkodott. elhatározta, segíteni fog.
Anyóssokk
Még egy percig a kezében tartotta a telefont, miután a vonal megszakadt. Aztán felállt, elővette a táskáját, és gyorsan összepakolt néhány váltás ruhát. A férjének csak annyit mondott:
– Elmegyek harcolni. Majd jövök.
Az állomásról vonattal ment tovább.
Halkan nyitotta ki az ajtót. A nappaliban Emőke éppen szoptatta az újszülött kislányát, miközben a nagyobbik fiú az anyja hátán csimpaszkodott. A másik kezével babaruhákat hajtogatott. Az anyósa, Borbála, kényelmesen elterülve ült a fotelben, és a tévét nézte.
– Jaj, Aliz! – pattant fel Borbála. – Miért nem szóltál, hogy jössz? Készültem volna!
Már ki is kapta Emőke kezéből a ruhákat, és buzgón hajtogatni kezdte őket.
– Ó, nem azért jöttem – mosolygott Aliz. – Csak meglátogatom az unokákat.
Leemelte a nagyobbik fiút Emőke hátáról, és letette a földre. Borbála idegesen pakolászni kezdett.
– Nézd el a rendetlenséget, kedves nászasszony – mondta összeszorított fogakkal. – Két kicsivel nehéz ám. Szinte belefulladunk a tennivalókba.
– Akkor jó, hogy maradok pár napig – felelte Aliz nyugodtan. – Hárman könnyebben boldogulunk.
Borbála arca egy pillanatra megfeszült. Erre nem számított. Emőkére nézett, aki ugyanúgy meglepett volt. Nagyot sóhajtott. Érezte: ebből semmi jó nem sül ki. Már épp kezdett berendezkedni, tanítgatta a menyét, hogyan legyen jó feleség. Két dudás egy csárdában. Szegény Teofil, mit fog szólni.
Aliz nem tétlenkedett. Fél órán belül gőzölgött az étel, a gyerekek pedig mélyen aludtak. Emőkét elküldte pihenni. Borbála ügyetlenül sertepertélt körülötte, miközben folyamatosan mentegetőzött.
– Jaj, Aliz, a gyerekek olyan szétszórtak… nincs már bennük az az ösztön, ami bennünk még megvolt. Ezért költöztem ide pár hétre. De neked ott a férjed, én majd boldogulok. Nyugodtan hazamehetsz.
– Semmi gond – mondta Aliz. – Látom, ide jól jön a vidéki virtus. Te is hazamehetsz, ha szeretnél. Az én lányomat tudom kezelni.
Ó, hogy mennél a pokolba: gondolta Borbála. Minek kellett idejönnöd? Jöttél elkényeztetni a lányodat, nehogy igazi feleséget neveljek belőle, amilyenre a fiamnak szüksége van.
Később, haza érkezett a munkából Teofil, belépett a konyhába. Meglátta a három nőt az asztalnál. Az anyja épp a fiúcska szájába kanalazta a vacsorát. Aliz is ott volt, a kislányt ringatta, a háta közepére sem kívánt az anyósát. Az ő anyja rendben, de ez a falusi tyúk… rosszabb, mint egy mérges pók. A szája azonnal lekonyult.
Aliz felpattant, odalépett hozzá, és megpuszilta mindkét arcát.
– Gyere, drágám, vacsorázz meg. Aztán játssz a fiaddal, ne csak az anyját nyúzza.
– De én játszani akartam a számítógépen… fáradt vagyok – dünnyögte durcásan. Segítség kérően az anyjára nézett, aki lesütötte a szemét. Emőke szája sarkában alig észrevehető mosoly jelent meg.
– Ne aggódj, kisfiam – szólt Borbála. – Majd én vigyázok az unokára. Menj csak.
A két anyós ősszenézett. A levegőben szinte szikrázott a feszültség. Aztán mosolyogtak egymásra, amitől a fiatal pár hátán felállt a szőr.
De Teofil csak bevitte a fiát magával, a rosszalló nézés Aliztól. erre késztette.
Este a fiatalok kimerülten zuhantak az ágyba. Nem volt elég a két gyerek, még végig is kellett nézniük, ahogy a két mama egymással vállvetve küzdött a figyelemért.
– Most mit csináljunk? – suttogta Teofil. – Ezek puszta szeretetből szét szedik a lakást.
– Mi van akasztják a hóhért? – kérdezte Emőke. – Könyörögtem, hogy ne hozd ide anyádat. Nem hallgattál rám. Én is hibáztam, amikor szóltam anyámnak. Most megisszuk a levét.
– Akkor oldjuk meg együtt, A csudába saját családunk van.
A nő bólintott, és odabújt hozzá.
– Akkor tegyük azt.
Amikor Aliz leszállt a vonatról, a férje várta az állomáson. Kérdőn nézett rá.
– Mit nézel? – mondta Aliz kihúzva magát – Mondtam, hogy segítek. Megtettem. Mindkettőnket elzavartak.
Elégedetten indult haza. A férje nevetve megrázta a fejét és követte élete párját.
That is the end of Egy ház, két anyós.. Thanks for reading.
Get the app for the rest of Judit Lakatosné's writing, and everything else on Novellea.
Open in Novellea