Egy ház, két anyós.

Amikor a lánya elmesélte, hogy az anyósa odaköltözött hozzájuk segíteni, de ettől csak még több dolga lett, Aliz nem sokat gondolkodott. elhatározta, segíteni fog.
Anyóssokk

Még egy percig a kezében tartotta a telefont, miután a vonal megszakadt. Aztán felállt, elővette a táskáját, és gyorsan összepakolt néhány váltás ruhát. A férjének csak annyit mondott:
– Elmegyek harcolni. Majd jövök.
Az állomásról vonattal ment tovább.
Halkan nyitotta ki az ajtót. A nappaliban Emőke éppen szoptatta az újszülött kislányát, miközben a nagyobbik fiú az anyja hátán csimpaszkodott. A másik kezével babaruhákat hajtogatott. Az anyósa, Borbála, kényelmesen elterülve ült a fotelben, és a tévét nézte.
– Jaj, Aliz! – pattant fel Borbála. – Miért nem szóltál, hogy jössz? Készültem volna!
Már ki is kapta Emőke kezéből a ruhákat, és buzgón hajtogatni kezdte őket.
– Ó, nem azért jöttem – mosolygott Aliz. – Csak meglátogatom az unokákat.
Leemelte a nagyobbik fiút Emőke hátáról, és letette a földre. Borbála idegesen pakolászni kezdett.
– Nézd el a rendetlenséget, kedves nászasszony – mondta összeszorított fogakkal. – Két kicsivel nehéz ám. Szinte belefulladunk a tennivalókba.
– Akkor jó, hogy maradok pár napig – felelte Aliz nyugodtan. – Hárman könnyebben boldogulunk.
Borbála arca egy pillanatra megfeszült. Erre nem számított. Emőkére nézett, aki ugyanúgy meglepett volt. Nagyot sóhajtott. Érezte: ebből semmi jó nem sül ki. Már épp kezdett berendezkedni, tanítgatta a menyét, hogyan legyen jó feleség. Két dudás egy csárdában. Szegény Teofil, mit fog szólni.
Aliz nem tétlenkedett. Fél órán belül gőzölgött az étel, a gyerekek pedig mélyen aludtak. Emőkét elküldte pihenni. Borbála ügyetlenül sertepertélt körülötte, miközben folyamatosan mentegetőzött.
– Jaj, Aliz, a gyerekek olyan szétszórtak… nincs már bennük az az ösztön, ami bennünk még megvolt. Ezért költöztem ide pár hétre. De neked ott a férjed, én majd boldogulok. Nyugodtan hazamehetsz.
– Semmi gond – mondta Aliz. – Látom, ide jól jön a vidéki virtus. Te is hazamehetsz, ha szeretnél. Az én lányomat tudom kezelni.
Ó, hogy mennél a pokolba: gondolta Borbála. Minek kellett idejönnöd? Jöttél elkényeztetni a lányodat, nehogy igazi feleséget neveljek belőle, amilyenre a fiamnak szüksége van.
Később, haza érkezett a munkából Teofil, belépett a konyhába. Meglátta a három nőt az asztalnál. Az anyja épp a fiúcska szájába kanalazta a vacsorát. Aliz is ott volt, a kislányt ringatta, a háta közepére sem kívánt az anyósát. Az ő anyja rendben, de ez a falusi tyúk… rosszabb, mint egy mérges pók. A szája azonnal lekonyult.
Aliz felpattant, odalépett hozzá, és megpuszilta mindkét arcát.
– Gyere, drágám, vacsorázz meg. Aztán játssz a fiaddal, ne csak az anyját nyúzza.
– De én játszani akartam a számítógépen… fáradt vagyok – dünnyögte durcásan. Segítség kérően az anyjára nézett, aki lesütötte a szemét. Emőke szája sarkában alig észrevehető mosoly jelent meg.
– Ne aggódj, kisfiam – szólt Borbála. – Majd én vigyázok az unokára. Menj csak.
A két anyós ősszenézett. A levegőben szinte szikrázott a feszültség. Aztán mosolyogtak egymásra, amitől a fiatal pár hátán felállt a szőr.
De Teofil csak bevitte a fiát magával, a rosszalló nézés Aliztól. erre késztette.
Este a fiatalok kimerülten zuhantak az ágyba. Nem volt elég a két gyerek, még végig is kellett nézniük, ahogy a két mama egymással vállvetve küzdött a figyelemért.
– Most mit csináljunk? – suttogta Teofil. – Ezek puszta szeretetből szét szedik a lakást.
– Mi van akasztják a hóhért? – kérdezte Emőke. – Könyörögtem, hogy ne hozd ide anyádat. Nem hallgattál rám. Én is hibáztam, amikor szóltam anyámnak. Most megisszuk a levét.
– Akkor oldjuk meg együtt, A csudába saját családunk van.
A nő bólintott, és odabújt hozzá.
– Akkor tegyük azt.
Amikor Aliz leszállt a vonatról, a férje várta az állomáson. Kérdőn nézett rá.
– Mit nézel? – mondta Aliz kihúzva magát – Mondtam, hogy segítek. Megtettem. Mindkettőnket elzavartak.
Elégedetten indult haza. A férje nevetve megrázta a fejét és követte élete párját.